Patonai Bátor előadásában hallható, Délalföldi tekerő muzsika.
Röviden a hangszerről:
A tekerőlant (tekerő, nyenyere, nyekerő, szentlélekmuzsika, kolduslant, forgólant) olyan vonós hangszer, melynek dallamhúrját és kísérőhúrjait a játékos a begyantázott fakorongot forgatva egyidejűleg hozza rezgésbe, miközben másik kezével a billentyűket benyomva, az érintőket („kottákat”) nyomva a húrra – annak hosszát, és ezzel hangmagasságát változtatva – játssza a dallamot. Jellegzetes hangzást adnak az állandóan megszólaló kísérőhúrok (burdonhúrok), és a tekerőlant sajátos ritmushangjai, a reccsentő hangok is, melyek által a zenei hangsúlyozás, a dallam ritmusa is kiemelhető.
A 10. századtól egész Európában elterjedt, akkoriban kifejezetten arisztokratikus hangszer volt. Hívták „organistrumnak” az állandóan zengő burdonhúrok orgánumáról, volt a neve „forgatólant”, főképp francia területeken, de talán legérdekesebb a „symphonia” név, ami összhangzást jelent. A múlt század elején már „kolduslant”, „nyenyere” névvel illették, régi fénye megkopott, a kor, amit képviselt, elfelejtődött.
Magyarországon az első írásos emlék a 16. századból maradt ránk, a kuruckorban ábrázolják először. Népi hangszerként az Alföld középső és déli részén volt használatos.
Ma reneszánszát éli, historikus hangszerként ugyanolyan megbecsülés övezi ezt az érdekes, régi hangszert, mint fénykorában, mikor fejedelmek udvaraiban játszottak rajta.
/Forrás:Wikipédia /